2004. december 4., szombat :::
valmilyen sokrétű fájdalomra lenne szükségem (vágyok ?), hogy elvesszek benne, hogy autentikus legyek, hogy a fájdalmamat leirhassam, mert azt gondolom, hogy csak az én ilyen fájdalmam jogosit fel az irásra, amikor még magammal szemben sem tartozok felelőséggel, dekadens lehetek. azért irok olyankor, amikor úgy érzem, hogy valamilyen egyedi árnyalatú fájdalmat fedeztem fel ismét, hogy megörökitsem legalább vázlat szinten azt a gyöngyszemét a bánatnak, mert számomra, miután elmúlik, felidézhetetlenné válik, és nem is maga az érzés, hanem a reflexió/önreflexió/fantázia/indulat viszonylagos mélysége ami vele jár. pillanatyni helyzetemben, ha nem okozok magamnak fájdalmat akkor nincs részem benne, mert minden ki van kárpitozva körülöttem gyöngédséggel és szeretettel. amire én képes vagyok az is csak féltékenység, de azt én egy állati, tompitó érzésként élem meg, nincs semmilyen finomsága vagy nemessége. ezek után az a kérdés fogalmazódik meg bennem, hogy mire vágyik az ember (én)? úgy tünik, hogy nem a boldogság a válasz, vagy egy nyugodt megállapodott polgári élet, hanem talán a finom, darabos érzések gyors váltakozása, nagy amplitudóval. ?
::: kismiska: 16:23
2004. december 3., péntek :::
zselészerü múltban turkáltam könyékig, megkarcoltam magam 2 üvegdarabbal. aztán tudtam róluk de kerestem tovább ütőérrel. sok vér folyt, és most úgy teszünk mintha nem lenne semmi.persze hüje aki a multtal vagdossa magát, de a jövő is ilyen, illetve olyan, hogy kikerülhetem mert látszanak, de én mazohista vagyok
::: kismiska: 11:47
